Bejegyzések
A Te szemed milyen színű?
Az előző cikkünkben a pupilla legérdekesebb tulajdonságait mutattuk be, most az íriszt vizsgáljuk meg azaz a szemszínünket. A szemed színét a benne található festékanyag mennyisége határozza meg. Tudtad? Az írisz, a görög mitológiában a szivárvány istennője és az istenek hírnöke. Szemszín öröklődése Szemünk színe DNS-ünkbe van kódolva, amit két kromoszóma határoz meg. Öröklődés során egyiket az anyától, másikat az apától örököljük. Az embereknél 6 szemszín típus van: kék, barna, zöld, szürke, arany, albínó. A barna szín alapvetően domináns szemszín, ha valamelyik szülő barna szemű akkor nagy valószínűséggel a gyermek szemszíne is barna lesz. Ennek valószínűleg az az oka, hogy eredetileg minden embernek barna színű szeme volt, a többi szín csupán mutáció eredménye. Sok macskatulajdonos tudja, hogy az újszülött cicák szeme gyakran kék, azonban a szemük színe felnőtt korukra megváltozhat. Az európai babák többsége is kék színű szemmel születik meg, azonban a végleges, öröklött szemszín csak kétéves kor körül alakul ki. A lenti képről leolvashatod, hogy különböző szemszínű pároknál hogyan alakul majd a gyermekük szemszíne. Szemszín és a személyiség A köztudatban él néhány hiedelem, mint például az egyes szemszínűek kalandvágyóak vagy megbízhatóak. Ezeket cáfolni-megerősíteni nem akarjuk. Azonban tudományos vizsgálatok alapján készültek olyan felmérések, amiben az írisz sugárirányú és a körkörös mintázatait és a lelki alkatú összefüggését vizsgálta meg. A kutatás során megállapították, hogy azoknál az embereknél, akiknek a pupillától távolabb eső hosszabb, körkörös minták figyelhetőek meg a személyiségük impulzívabb, vérmesebbek. A kevesebb sugárirányú mintázatú írisznél arra a következetésre jutottak az egyénnél a személyiség pozitív életfelfogás, meleg, gyengéd, bizalomgerjesztő személyiség volt, pozitív érzelmekkel. Melyik szemszín a legelterjedtebb? Valószínűleg már sejted, a barna szemszín az, ami a legelterjedtebb a Földön. Ázsiában és Afrikában a legelterjedtebb. Melyik a legritkább szemszín? A tiszta zöld a legritkábban előforduló szemszín a világon. Sokan úgy gondolják, hogy a kékhez áll közel, ami azonban téves, mert a barnához. A barna szemszínnek a kisebb pigmentáció változata. Az embereknek csupán a 2 százaléka büszkélkedhet vele. Heterokrómia A heterokrómia egy olyan ritka szemmutáció, ami a két szem színének eltérését eredményezi. A szemszínhez hasonlóan a heterokrómia is genetikailag örökletes jegy. Egyaránt előfordul embereknél és állatoknál is. Ez első ránézésre rendkívül különlegessé teszi az emberek tekintetét. Ha azonban a szem színében hirtelen következik be változás, ajánlott mielőbb orvoshoz fordulni.
Motoflywear – A motoros szemüveg
Motoflywear – A motoros szemüveg Motoflywear,… hogy a motorozás csak az élvezetről szóljon! STÍLUS, ELEGANCIA, FUNKCIÓ A Motoflywear így ötvözi a technológiát, funkcionalitást és a design-t, hogy egyszerűen csak azt veszed észre, hogy beleszerettél. RÉSZLETEK A Motoflywear termékeket kifejezetten motoros, bukósisakos viselésre tervezték, melyet hosszú időn keresztül fejlesztették, teszteltek, és a visszajelzések alapján tökélesítettek. Motoros szemüveget, amivel kifogástalan lesz a látvány minden helyzetben! INNOVÁCIÓ ÉS DESIGN Innováció, funkció és design: itt ezek nem csak szépen hangzó marketing-szövegek. Férfi motoros napszemüvegek A férfi motoros napszemüvegeket így alakították ki, hogy ellenálljanak minden hatásnak, ami motorozás közben előfordulhat, mindig a helyükön maradjanak, tökéletesen kényelmesek legyenek és még jól is nézzenek ki!Az Alpha kereteket 4 keret-variációval kérheted, 5 különböző lencsével, vagyis összesen 20 különböző napszemüvegből választhatsz! A szárakat és a lencséket is könnyedén ki tudod cserélni, akár motoros kesztyűben is a motoros napszemüvegekkel semmi nem érhet váratlanul! Női motoros napszemüvegek Ki mondta, hogy a motoron nem lehetsz csinos? Sikkes vonalvezetés, karcsú design. Akár utas vagy, akár saját motort vezetsz, megérdemled ugyanazt a kényelmet és biztonságot!A Venus keretek választhatósága: 4 színvariáció, 5 lencse: 20 napszemüveg a Te méretedben! További információkért hívd Optikánkat! Baja 79/320-658 Szekszárd 74/311-070 Kecel 78/421-830 Dioptriás Motoflywear napszemüveget szeretnél? Jelentkezz be hozzánk látásvizsgálatra! A bukósisakodat ne hagyd otthon!
Enroute – Éles látás útközben is
Enroute – Éles látás útközben is Ne hagyja, hogy a rossz látási viszonyok elrontsák az utazást! Tudta, hogy a látásunk számára a vezetés az egyik leginkább megerőltető tevékenység. Ahogy az utak egyre zsúfoltabbá válnak, és több időt töltünk a volán mögött, egyre nagyobb terhelésnek tesszük ki a szemeinket is. Fényviszonyok A különböző időjárási viszonyok, például a köd, az eső, a hó és a napsütés is zavarhatják a látásunkat. A szürkületben vagy sötétben történő vezetés a legtöbb ember számára kihívást jelent, de az erős fények és a ragyogás is zavaróak lehetnek. A LED és Xenon fényforrások különösen vakító hatásúak, a mélységérzékelés, színlátás és periférikus érzékelés képességei csökkennek. A fedélzeti műszerek által kibocsátott kék fény pedig tovább csökkenti a látésélességet. Reakcióidő Fontos figyelembe vennünk, hogy a sofőrök reakcióideje 90%-ban a látásukon múlik, a nem megfelelő látási viszonyok így lassabb reakcióidőt eredményeznek. Az utakon pedig pillanatok alatt kialakulhatnak veszélyes helyzetek, ezért fontos, hogy megfelelő szemüveget viseljünk! Kényelem és biztonság az utakon Az EnRoute szemüveglencse megoldást kínál erre a problémára, hiszen kifejezetten a sofőrök vizuális igényeihez lett kifejlesztve. Egy speciális ragyogáscsökkentő szűrővel van ellátva, amely megszűri a kék fényt, valamint nagymértékben csökkenti a műszerfal, a köztéri világítás és a szembejövő járművek fényforrásainak zavaró ragyogását és fényük szóródását. Emellett, elősegíti a szükséges fény szemüveglencséken történő átjutását, így kontrasztosabb látást és jobb fényérzékelést tesz lehetővé.A végeredmény: kényelmesebb, pihentetőbb látásélmény vezetés közben, még gyenge fényviszonyok és rossz időjárási körülmények esetén is. Emellett, az EnRoute lencsék prémium tükröződéscsökkentő réteggel vannak ellátva, amely hatékony védelmet nyújt a karcolások ellen, továbbá víz- és szennyeződés taszító hatással is rendelkezik. Megnövelt látásélesség, amikor igazán számít Vezetés közben főként előre tekintünk, ami széles, tiszta látómezőt kíván meg, ráadásul a szemünk, minimális fejmozgás mellett, gyors váltásokra is kényszerül a különböző távolságok, az út és a navigációs rendszer, illetve a tükrök és a műszerfal között. A fókuszálás és újrafókuszálás pedig különösen nehéz lehet az idősebb sofőrök számára. Az EnRoute lencsék egyfókuszú és progresszív változatban is kaphatóak. Mindkettő tiszta, torzításmentes látómezőt biztosít távolra, valamint a műszerfalra vagy a tükrökbe tekintve is. Az EnRoute progresszív lencsék, emellett, a Hoya egyedülálló technológiájával kerülnek legyártásra, így szélesebb torzításmentes látómezőt biztosítanak, és gyors váltást tesznek lehetővé a különböző távolságok között. EnRoute Pro Amennyiben Ön hivatásos sofőr, érdeklődjön a Lipo Optikában az EnRoute Pro szemüveglencsével kapcsolatban, amely az EnRoute szemüveglencse tulajdonságai mellett a következő előnyöket is nyújtja viselőjének: Élvezze Ön is a vezetést EnRoute szemüveglencsékkel!
Napszemüveg Ausztráliából
VÉDELEM A VISSZATÜKRÖZŐDÉSTŐLA Dirty Dog polarizált lencséi teljesen kizárják a vízszintesen visszatükröződő fényeket. TISZTA SZÍNEKHogy képben maradj, a Dirty Dogokon át pontosan látod a színeket. TORZÍTÁSMENTESPrecíziós gépekkel formáljuk a lencséket, hogy krisztálytisztán láss. KONTRASZTMegtoljuk a kontrasztot, hogy élesebb legyen a kép. KÉNYELEM A SZEMEDNEK4 UV-szűrő réteget használunk minden szemüvegünkön, hogy védjék a szemed és lassabban fáradjon el. VÉDELEMA káros UV-A, UV-B és UV-C sugarak nem jutnak át a Dirty Dogokon ERŐA Dirty Dog által használt fejlett technológia erősebb, biztonságosabb és kevésbé sérülékeny lencséket jelent.Napszemüvegeinket különösen könnyű anyagokból öntjük, ami sportoláskor és a hétköznapi kényelemben egyaránt sokat jelent.
Kontaktlencse ápolófolyadék kalauz
Mi a különbség a kontaktlencse ápolófolyadékok között? Miért van szükség a használatára? Miért másabb a drogériában kapható kontaktlencse ápolófolyadék? Ha tapasztaltad, hogy bevörösödik a szemed, érzékeny és gyakran erőteljesen könnyezel, akkor ott a nem megfelelő ápolófolyadék is ludas lehet! Ahogyan más típusú a bőrünk, hajunk és más-más termékekre van szükségünk, így a szemünk tulajdonságai is eltérőek. Fontos, hogy a folyadék választásánál, ne az lebegjen a szemünk előtt, hogy olcsóbb egy drogériában kapható termék, ha az anyagösszetételével bánthatja a szemünket. Szemünk fénye a legfontosabb, hiszen gondoljunk csak bele, agyunk a külvilágból származó információk 90%-át a látás útján szerzi! Szerencsére a kontaktlencse ápolófolyadékok között rengeteg választási lehetőségünk van annyira széles a paletta. Ebben a cikkben bemutatjuk a Opti-Free Express kontaktlencse folyadékot. Tulajdonságok Az OPTI-FREE Express kontaktlencse folyadék az Alcon-tól. Egyik összetevője a Poloxamine, ami a kontaktlencsék felületét kivételes nedvesítő közeggel látja el, és kényelmessé teszi a kontaktlencse viselést. Ezzel a kontaktlencse folyadékkal a kontaktlencse nedvessége akár 24 órán át is tarthat. Minden üveghez kontaktlencse tartó is jár. Az OPTI-FREE Express kontaktlencse folyadék a fehérje lerakódások eltávolítására, a kontaktlencsék nedvesítésére, öblítésére és fertőtlenítésére lett kifejlesztve. Hatékony tisztítás Az OPTI-FREE Express a NO RUB jelöléssel van ellátva, ami azt jelenti, hogy a lencse tisztítása során nem kell az ujjaival gyengéden megdörzsölni a lencséket. A lehető leghatékonyabb tisztítás érdekében ettől függetlenül ajánlott a lencsék finom, dörzsöléses tisztítása. A kontaktlencséről mindent A kontaktlencse egy kiváló megoldás szinte bárkinek, aki látása javítására szorul, és nem akar szemüveget viselni egész nap. A kontaktlencsék manapság népszerűbbek, mint valaha. Elgondolkoztál már azon, hogy miből is készül a kontaktlencse? íme néhány tény, ami mindenképpen felkelti a figyelmedet! A kontaktlencse anyaga: a lágy kontaktlencsék egyfajta gélből készülnek, vizet tartalmazó plasztikus anyagból, amit hidrogélnek nevezünk. Ezek a lencsék igazán vékonyak és hajlékonyak, így jól alkalmazkodnak a szem felszínéhez. Az 1970-es években került a piacra ez a típus, és roppant népszerűvé tette a kontaktlencse-használatot, mert általában nagyon kényelmes a viselése. Korábban az egyetlen alternatíva a kemény anyagból készült lencse volt. Ezeknél a lencséknél akár hetekig is eltarthatott, hogy hozzászokjon a szem, és rengeteg ember nem tudta viselni az irritáció miatt. A kontaktlencse viselés ideje Egészen 1979-ig, minden kontaktlencse-használó esténként kivette és megtisztította a lencsét. A technikai fejlődésnek köszönhetően azonban mára sokkal korszerűbb lencsék is rendelkezésre állnak. Azóta már aludni is lehetséges az éjjel-nappali kontaktlencsével. Azt azonban fontos tudnod, hogy egyes gyulladások éppen a túlhordott (nem előírt időtartamig hordott) kontaktlencsék miatt alakulnak ki. Nagyon fontos, hogy a kontaktlencsédet csak a meghatározott ideig viseld és bármiféle panasz esetén a kontaktológus szakembert mihamarabb felkeresd! Mikor helyettesítsd a kontaktlencsét? Még a megfelelő kezelés mellett is fontos, hogy a kontaktlencséket (főleg a lágy típusúakat) időnként helyettesíteni kell, hogy megelőzzék a szennyeződések megjelenését, amik gyakran állnak a szemfertőzések hátterében. A lágy típusú lencséknek van egyfajta általános besorolásuk, ami azon alapszik, hogy milyen gyakran kell megválni tőlük:
Tudtad, hogy létezik a jelenség, amikor az egyik szem színe eltér a másiktól?
Ez lényegében egy szem mutáció, amelyet HETEROKRÓMIÁNAK neveznek. Embernél, állatnál is előfordul ez a jelenség, legtöbb esetben örökletes , de betegség vagy sérülés eredményeképpen is megjelenhet. A ritka mutációnak több fajtája is létezik: A képen látható cicákat szentpétervári gazdájuk Pavel Kasianov egy hirdetés útján fogadta örökbe és azonnal lenyűgözte a macskák csodaszép tekintete.